Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt - jutalmul egy vekni kenyeret kapott.

Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít.
A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk.

Török Endre - Beszélgetések Pilinszky Jánossal

A civilizált szervezettség embere nem bízik másban, csak a szervezettségben. Minden bajából a szabadítást szinte kizárólag egy intézményes erőfeszítéstől várja. A társadalom nevében nyilatkozik, és nem tudja mit beszél, mert nincs olyan tudomány és közakarat, amely önerejével bárkit is kiválthatna személyes poklából. Márpedig az egyén az, aki valóságos, amennyiben élete az övé. A nyilatkozó ember az egyént legfeljebb statisztikai átlagként gondolja el. Ezért hát többnyire az élet feletti rendelkezés kisajátításának, amit mond, még ha egyébként a felhatalmazottság látszatába öltözik is, agy éppen a felhatalmazás jogát követeli. Ezzel, csupáncsak a szervezettséget kitüntető humanizmussal szemben, a sorsát próbatételként is elvállaló egyén tudja azt, ahogy mit beszél, mert önmagában illetékes. Mennél illetékesebb önmagában, annál inkább jogosult az ember, a konkrét ember nevében szólni, habár nagyon is tisztában van léte törékenységével, és valójában senki helyett nem akar megszólalni, amikor esendőségét adja elő. Mindamellett hiteles ember: semmiféle kiegyezésre nem törekszik önmagával. Nézni kívánja sorsát, amely "igazabb, mint ő maga", s amelyben megtiportsága ellenére e többlet szerint helytállni igyekszik. Ellentétben az intézményes emberrel, ez, az önlétében valóságos ember képes a világ, "közelébe" menni. Ismételhetetlensége titkában mindenki titkát hordja. Az értéket, mondja Gabriel Marcel, átragyogásában lehet felismerni, az érték egy bennünket meghaladó rend tükörképe. Ha valami, hát ez az átragyogás volt Pilinszky János realitása. Megrázkódtatásaiban is ragaszkodott helyéhez, ahová tette az idő. Beszélgetéseiben az ismétlődő szellemi és életrajzi hangsúlyok is e ragaszkodását igazolják, de még jobban igazolja szavainak személyességében a személytelen hallgatólagos jelenléte. Semmi sem tudta kimozdítani felfelé irányult figyelméből. Mozdíthatatlansága "megvertségét" is, kijelöltségét is jelentette. Kötését egy állandósághoz, egy rejtőzködő bizonyossághoz, amely hol védte az élet gyötréseitől, hogy meg odavetette a gyötréseknek. Mindenesetre a beszélgetésekben, akárcsak verseiben és prózájában, Pilinszky a tények törmelékei mögött az egységes valóság felé fordult. A megkülönböztető társadalommal szemben mindenhová és mindenkihez tartozott. Megkülönböztetés nélkül próbálta átélni a világot. Az univerzum polgára volt mindenekelőtt, és ebben az értelemben a "haszontalan jelenségeknek" adott egyenjogúságot: a világ peremére szorult dolgokat és lényeket a világ szívébe hozta.

Feldmár András - A tudatállapotok szivárványa

Szűk két évtized telt el azóta, hogy 1992 szeptemberében Feldmár András, a Vancouverben élő magyar pszichoterapeuta először tért vissza szülőhazájába, hogy egy meghívásnak eleget téve két előadássorozatot tartson a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A pszichoterápia lehetőségeiről, a gyógyulás módjairól, a tudat természetéről, és még sok más, ma is aktuális témáról folyó, hatalmas érdeklődéssel kísért beszélgetések azóta szinte legendává nemesedtek, az előadásokból készült kötet pedig az évek során valóságos kultuszkönyvvé vált - ennek javított és a szerző által átdolgozott kiadását veheti most kezébe az olvasó.

"Mindannyian hipnózis alatt állunk, és a tudatállapotok szivárványának színei közül egy korlátolt kis sávba vagyunk hipnotizálva. Ezt a sávot nevezzük normálisnak, és akkor érezzük jól magunkat, amikor ezen belül élünk. Ha véletlenül bármelyik irányba kijjebb megyünk, akkor nagyon megijedünk, és megijesztjük azokat is, akik körülöttünk élnek, és véletlenül észreveszik, hogy nem a normális tudatállapotban vagyunk."

Keress

Kereső

Műsorok

Tartalmak