Egy év közös zenélés után hogyan született az első lemezetek?
Az album egy WAVYVILLE nevű camp termése. Kint az USA-ban J. Cole és a Beastcoast-os srácok vezetésével csináltak már hasonlót, Dreamville néven. Ez a megszokott stúdió környezetből kizökkentő, utazós, “tábor” jellegű élmény, és a vele párosuló közös alkotási folyamat keveréke, meg persze maga a folyamat volt számunkra inspiráló. A füzéri polgármáster fia, Kolos (Nem Co Lee) nagy fanunk, és meghívást kaptunk, hogy ha van kedvünk, menjünk le Füzérre lazítani. Arra gondoltunk, hogy ha már megyünk, menjünk mindannyian, és csináljunk ott a helyszínen egy anyagot a rendelkezésre álló négy-öt nap alatt. Meghívtuk azokat az előadókat és alkotókat az industry-ból, akikkel jóban vagyunk, akiknek szeretjük a zenéjét, így összesen végül húsz-huszonöten utaztunk le. Az alkotótábort úgy időzítettük, hogy beleesett egy hétvége, így mindenki akkor jött zenélni, amikor a fellépéseitől/programjaitól függően tudott, és addig maradt, amíg szeretett volna. A kollektíva alapvetően nagyjából tizenöt főt számlál – azért nagyjából, mert vannak olyan tagok, akik van, hogy projekt-alapon kapcsolódnak, tehát nem mindig vannak jelen, viszont az alkotói közeghez tartoznak. A közösségünk része Kersner Máté, Co Lee (mc), Aminon (mc), Kebab (mc, néha prodol is), Chris Villon (mc), Orlando (mc), Kolibri (ének), Indigo (ének), Dan Pinto (prod, dj), Blaize (prod, dj, music supervisor), Dom Beats (prod, dj, élőzene, hangszerek: szaxofon, fuvola, gitár), imdb (hangmérnök, producer), don C (prod, néha rappel is), Buku (dj), Yungmatka (kreatív, pr, fotó-videó), Quan (kreatív, visuals, videó), Whyte Kat/Not Sure (alapító, kreatív, dj, creative director). Van köztünk MC, producer, zenész, újságíró és pár kreatív szakember is, ami azért jó, mert házon belül önállóan, a saját víziónkat megvalósítva tudunk eseményeket szervezni és tartalmakat gyártani. A legtöbb tagnak vannak önálló zenei projektjei is, de folyamatosan összejárunk és inspirálódunk egymás társaságából és munkáiból. Egy csapat vagyunk, sőt már mondhatni baráti társaság, amiben egymást erősítjük zeneileg, és kreatív oldalról is a könnyűzenei szcénán belül. Tervben van az is, hogy idővel kiadói babérokra törjünk, persze inkább megtartva a kreatív kollektíva formulát ahol a lényeg, hogy teljes kontrollt élvezzünk a saját zenéink felett kompromisszumok nélkül. Az első lemezünk megjelenése ennek az útnak az első lépése.
Készítette: Quan és nils is a drawer
Hogyan tudtatok ekkora létszámmal ilyen rövid idő alatt eléggé fókuszáltan és produktívan dolgozni annak érdekében, hogy létrejöjjön az album?
Szinte 0-24-ben zenéltünk. Az egész apartman a rendelkezésünkre állt, és az ottlévő szobák közül hármat átalakítottunk stúdióvá. Nem voltak a klasszikus táboros zenei challenge-ek, nem szabtunk magunknak műfaji vagy egyéb korlátokat. Ez inkább arról szólt, hogy reggelente beraktuk a cetlikre írt neveinket egy sapiba, és kisorsoltuk, hogy aznap ki melyik szobában és kikkel alkot – olyan nap is volt, amikor kétszer is sorsoltunk. Rengeteg – közel harminc – dal született, ebből kb 12 dal került rá az albumra, a maradék korábbi angol nyelvű dalok, és egy magyar kebab x co lee feat. Sokkal fókuszáltabban tudtunk dolgozni, mint amire számítottam.
Miért kezdtetek el együtt zenélni 2022 januárjában?
Az volt az alap idea, hogy alkossunk egy „alternatív” rap kollektívát, ami mellesleg hiánypótló bulikat is szervez, de a megszokott hazai hiphop közönségnél egyel gondolkodósabb, intellektuálisabb hallgatóságnak. Szerettük volna újszerű módon megközelíteni a műfajt. Úgy éreztük, hogy nagyon egyoldalúvá vált az egész az elmúlt kb. húsz évben, és szükség lenne egy pólusváltásra, ami szerencsére azóta ebben a percben is zajlik. A túlnyomórészt banger/orrvérzésig bulizós számok helyett inkább Jazzbois trackekhez hasonló hangszeres, jazzy vonalhoz közelítő, tartalmasabb dolgokra vágytunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretjük, vagy nem éljük a másik energiát, inkább talán azt, hogy alapvetően máshogy szeretünk zenét fogyasztani. Ugyanakkor, szerettük volna megkérdőjelezni azt a rapperekre nyomott stigmát, miszerint csak azt lehet real-nek és eredetinek titulálni, aki szegénységből, vagy rossz családi körülményekből jön, illetve a zenéjében erről beszél. A rap többnyire tényleg egy „alulról építkező” zenei műfaj, de azoknak is van igazi mondanivalója, és eredeti stílusa, akik nem nélkülöztek egész életükben – erre külföldön számtalan példa van. Ezért úgy gondoljuk, hogy nekünk is van helyünk ebben, és van létjogosultsága annak, amit csinálunk. A cél nálunk is az, hogy a műfaji elvárásoktól/beidegződésektől szabadon zenéljünk, és közben jól érezzük magunkat. Szerintem mindenkinek. A saját tempónkban szeretnénk megvalósítani azt a közös törekvést, hogy olyan zenét adjunk az embereknek, amit mi magunk is jónak tartunk. Nekünk a nagy basszusokkal teli, buliztatós hiphop zene mellett az is legalább olyan szórakoztató, ha leülünk a Müpába vagy a Budapest Jazz Club-ba meghallgatni egy jó hangszerelésű koncertet, jó rap betétekkel. Nálunk a zenefogyasztás és a zenekészítés is hangulattól függ: azt csináljuk, ami éppen jól esik. A mottónk az, hogy „Lo and slo” („low and slow” – a szerk.), amit a tengerentúli grill kultúrából vettünk át. Ez röviden azt jelenti, hogy alacsony hőmérsékleten és lassan sütve, a technikákra és hozzáértésre alapozva még az olcsó, értéktelen húsokból is finom ételt lehet varázsolni. Szóval a zenén is talán picit “finomítani” akarunk. Mi úgy vagyunk vele, hogy semmit sem kell elsietni, a „lassan, de biztosan” hozzáállást alkalmazva akarunk felépíteni hosszútávon egy olyan pólust a hazai hiphopban, ami azoknak az embereknek az igényeit is kiszolgálja, akik nem csak pogózni vagy vadulni szeretnek a koncerteken. Az alternatív zenei pólus fenntartása mellett az a másik célunk, hogy hasonló értekrenddel bíró művészeket, és kreatívokat csatornázzunk a szcénába. Ne csak arról legyen szó a rapben, hogy az a real aki csóró, és az egyetlen kiút a drog vagy a napi 2 tálca sör meg az anyázás meg mutogatás mindenkire aki nem így akar élni. Legyenek olyan arcok is, akik kulturálisan képben vannak, zeneileg képzettek, és nem – csúnyán szólva – a pronyo vonalat nyomják, hanem egy kifinomultabb szemlélettel ötvözik a rap zenét. Ettől függetlenül persze azzal sincs gond, ha valaki a másik vonalat jobban szereti. Mi is hallgatunk mindent. De csinálni ezt szeretjük, és tudjuk önazonosan. Itt az üzenet a lényeg, és az érték a lényeg, mondanivalója ugye mindenkinek van. Persze ez egyben egy döntés is. Senki nem mondta, hogy te nem tanulhatsz, vagy nem lehetnek álmaid ami a panelon túlmutat. Vagy, hogy tuti meleg vagy ha választékosan beszélsz, és van saját stílusod. Most pont minden erről szól - bármi lehetsz. Mégis valamiért úgy érzem senkinek nem jó amit kapott, mindenki más akar lenni, és ez elég beteg. Mi nem akarunk mások lenni mint amik vagyunk. Nem fogjuk eljátszani, hogy ez Los Angeles, és minden napunk egy háború. Kérdés, hogy akkor most ki az igazán real? Mert alapvetően itthon a 90-es évek óta nincsenek robbantások, leszámolások, és a tengerentúlon lefolyt bandaháborúknak, meg faji megkülönböztetésnek sincsenek nyomai. Ugye ez az egész műfaj erősen innen gyökerezik. És itt, ezektől a dolgoktól távol új értelmet nyer. Régen streetwise cuccokról szólt a rap, arról hogy hogyan ne szúrd el az életed, és hogy kis svindlivel ugyan de a származásod ellenére vannak kilátások, tudsz tenni normál emberként is azért, hogy kitörj és felemelkedj. És, hogy a keménykedésen és az önpusztításon kívül van más út is. Persze ez nehezebb, mert fejlődni kell, és más emberré kell válni. Mi éppen ezért inkább hangulatokat írunk le, élményekről beszélünk, önreflexív mondanivalónk van. Ez kicsit ilyen csibész woke shit. :)
Fotó: Szabó János
Az egész világ kétpólusú, miért ne lehetne egy ilyen, másik pólusa a hiphop zenének is?
Persze. 100% respekt mindenkinek, de szerintem mi máshogy fejezzük ki magunkat, mint a szcénában szereplő alkotók többsége. Pl. számolgattunk, és ugyen nem tudatosan, de csak pár káromkodás van az albumon. És a legtöbb angolul. (Ugye kétnyelvű az album, 2023-ban ez azért izgi, mert eddig mi fordítottuk amit kintről nekünk mondtak idegen nyelven, most viszont már páran képesek vagyunk az új generációból mi is kifelé az ő nyelvükön megnyilvánulni, és nekik mondani valamit. A rap alapnyelve eredetileg ugye amerikai angol. És azt ott beszélik legjobban ahol mindez megszületett.) Ez pont azért van, mert más a mondanivaló. Nem egy csúnya szóval élve “faszméregetés” nekünk ez az egész. Nem arról szól, hogy kinek van több ékszere, kocsija, csaja. Ki tud nagyobbat mondani. Inkább játék a szavakkal miközben színeket, ízeket, élményeket, élethelyzeteket, a saját életünket írjuk le a saját szavainkkal, a saját stílusunkban. Szerintem aki kötőszónak is “bazmeget” használ, és minden második szava valami jövevényszó vagy káromkodás, az nem műveli a saját nyelvét rendesen. Egy olyan műfajban ami szöveg alapú, ez elég ellentmondásos. Vannak persze stilisztikai elemek, és affektációk amik kifejezetten hangulatosak, stíluselemek amik nagyon jót tesznek a zenének, sőt kellenek. Attól még hogy mi éppen nem nyomjuk, az autotune-ból is van aki szuper dolgokat tud kihozni pl, szerintem ez is egy külön művészet. Ezzel nekünk sincs abszolút semmi gondunk. Nagyon egyedi cuccok tudnak ilyen technikákkal is születni, sőt ez mondhatni egy új trend a zenében, aminek a mesterévé lehet válni. Kell a szín, ezért nem zárkózunk el senkitől, és semmi újtól. Többnyire nyitottak vagyunk, és teljes tisztelettel vagyunk azok iránt is, akik mást csinálnak mint mi.
A lemezen miként koncentrálódik a mondanivalótok?
Mivel a lemez születése egy intuitív, improvizatív, alternatív, sőt helyenként káoszos folyamat volt, ez a jelleg képeződött le tartalmilag is – ezért lett a címe: BABEL. Bábel tornyát azért kezdték el építeni az emberek, hogy egy szintre kerüljenek Istennel, és a torony építése egy nagyon megtervezett, strukturált dologként indult. Szisztematikusan zajlott a munka annak érdekében, hogy szintet lépjen az emberiség – de Isten nem akarta ezt a szintugrást, és meghiúsította az építkezést. Megkeverte az akkori nyelvet és többet csinált belőle, így az emberek egyetértés és közös nyelv hiányában nem tudtak precízen együtt működni. Tehát, ebből a történetből kiindulva a mostani káoszos világrenden felül két oka van annak, hogy a BABEL címet adtuk a lemeznek. Az egyik az, hogy ez az első olyan hazai rap lemez ami többnyelvű. A srácok közül többen rappelnek angolul is – ráadásul jól, és nem úgy, hogy szekunder szégyenérzeted van a dalok hallgatása közben. Innen a többnyelvűség/nyelvi keveredés része a dolognak. Orlandonak pl. amerikai az apukája, de az anyukája Magyar ezért angolul és magyarul is jól rappel. Co Lee amcsi suliba járt Bécsben, gyerekkora óta szívta magába az angolszász kultúrát. Aminon meg eddig nagyjából csak angolul rappelt, erre az albumra írt először magyar nyelvű verzét. Róla pont nem tudjuk miért ilyen jó benne, lehet így született. :) Ha az egész cuccunkat valamihez hasonlítanom kéne az elmúlt húsz év magyar hiphopján belül, akkor talán a szellemiség alapján Akkezdet Phiai irány meg esetleg Kriminal vagyunk, de még puhábban és kevésbé nyakatekert lírikus megfejtésekkel – legalábbis jelenleg. De őszintén szólva nem nagyon tudom magunkat senkihez konkrétan hasonlítani. Visszakanyarodva a BABEL-re: a címválasztás másik oka az, hogy műfaj és hangulat tekintetében egyaránt nagyon diverz az album, mondhatni jó értelemben véve káoszos mivel többféle zenei stílus keveredik rajta. Van például olyan trap zene, ami jazz-es motívumokkal van tarkítva – szerintem ez itthon egy eléggé új és szokatlan zenei megközelítésnek számít –, vannak rajta light-os jazzy hangszerelésű dalok, és vannak sötétebb dolgokról szóló keményebb beat-ek is. Azt érezzük, hogy nagy megújulás és paradigmaváltás van jelenleg a hiphopban, de közben nagy káosz veszi körbe az egészet. De ez most éppen az egész világra is igaz. Senki sincs a helyén, mindenki máshol akar lenni. Olyan dolgokat tartunk fontosnak amik alapvetően nem azok, így elvesztjük a fókuszt, és közben egymást is. Ja és sokan átlépnek a másikon akár ok nélkül is.
Mi úgy próbáljuk feldolgozni a külső hatásokat a zenénkben és úgy igyekszünk önmegvalósítani, hogy közben ne vigyen el a FOMO meg a gyors „valakivé válni akarás”, ne siessük el a dolgokat. Ez a zenei kibontakozás ráadásul egy olyan tanulási folyamat, ami többek között személyiségfejlődéssel is jár – ez a fejlődés pedig a közönség füle hallatára és szeme láttára történik. Hosszú távban gondolkozunk, és szeretnénk ha mindenki látná, hogy honnan hová jutunk el.
Fotó: Szabó János
Milyen szerepe van a hangszeres tudásnak a kollektíva életében?
Ezt egy példával tudom szemléltetni. Május 12-én jelent meg a Karzat nevű számunk, amit a kollektíva és a Babel egyik fő producere, Dom Beats csinált. Mivel több hangszeren játszik, a gitár, a zongora és a fuvola sávot ő maga játszotta fel a helyszínen, letöltött minták helyett. A társaságból többen is játszanak még hangszereken, és ezáltal ötvözni tudjuk a kifinomult, szofisztikált zenei irányokat, és a klasszikus hangszereket a hiphoppal. Illetve zenekari megvalósításokba is könnyebben megyünk bele. Alternatív, kísérletező módon tudjuk művelni a hip hopot, sokszor más műfajokkal is fuzionálva. Ennek a fúziós zenei hangzásnak a megvalósítása tulajdonképpen a kollektíva zenei célja.
Hogyan tudtok alkotás közben „egy nyelven beszélni”, egy hullámhosszon maradni? Ez nagy létszámú csapatként akár kihívás is lehetne.
Ez tényleg nagy kihívás. Anno én válogattam össze a társaságot, és én vagyok úgymond a dolog mozgatórugója a kezdetektől, illetve nyilván ma is én próbálom egyben tartani az egészet. Természetesen a srácok ezután már maguk is gyarapították a brigádot, ergo az alapító tagokkal együtt bővítettük 15 fősre a csapatot általában ismerősöket, olyan zenészeket vettünk be, akik hasonló szellemiséget képviselnek mint mi. Nem egyszerű a feladat, de összefűzi a csapatot a zene közös szeretete, és az, hogy mára igazi közösséggé kovácsolódtunk. A Wavy eleinte csak egy csapat volt, de mára baráti társaság lett. Sok helyre járunk együtt a zenélésen túl is. Hasonló beállítottságú és hasonló érdeklődésű emberek vagyunk. Mindannyian egyedülállót alkotunk a magunk kis világában, és szerintem mindannyian felnézünk egymás dolgaira. A közös zenélés mellett mindenki külön-külön is építgeti a karrierjét, és eközben folyamatosan inspiráljuk egymást. Ez nem egy toxikus közeg, vannak ego-k mint mindenhol, és nincs kolbászból a kerítés itt sem, de a közös cél érdekében el tudjuk engedni a fölösleges feszkót. Az egész alkotás és társulás teljesen szabad és kötetlen. Nem nyögvenyelős grindolás, hanem örömforrás. Nem darálunk, hanem akkor csinálunk zenét, amikor van hozzá intuíció/inspo. Ez szerintem a Wavy igazi szabadsága és varázsa.
Hallgasd meg a lemezt ITT!
Írta: Nagy Daniella